Kiemelt ajánlataink


Eladó ingatlan, Balatonalmádi -

Vízközeli, panorámás, 6 lakóegységes ház Balatonalmádiban eladó

Frekventált helyen, vízhez közel, színvonalasan felújított, 6 különbejáratos lakrésszel rendelkező panorámás lakóházat kínálok eladásra Balatonalmádiban. Jelenleg panzióként üzemeltetik olyan formában, hogy a tulajdonos család lakik a legnagyobb lakrészben, a többi 5 apartman pedig szeptembertől június végéig havonta kerül kiadásra, július-augusztusban pedig turistáknak értékesítik. Ennek köszönhetően egész évben telt házzal üzemel és jól jövedelmez. Ezen kívül vállalati üdülőnek is kiválóan alkalmas. Az eredeti épület a múlt század elején épült vastag vegyes falazattal, a szocializmusban vállalati üdülőként funkcionált, az új tulajdonosok pedig ezt újították fel teljes körűen és alakították át, bővítették panzóvá. A lakrészek kialakításánál maximálisan figyelembe vették, hogy a vendégek külön bejáraton, a tulajdonosok zavarása nélkül közlekedhessenek. Minden lakrésznek saját Balatonra tájolt terasza van, a fentiekről szépen látszik a Balaton, a legfelsőről pedig elvehetetlen örökpanoráma van. www.csudijoingatlan.hu

Részletek

Eladó ingatlan, Balatonalmádi -

Balatonalmádiban belvárosi lakás kiadó

Balatonalmádiban hosszútávra kiadó, balatoni panorámás, családi ház első emelete, 3 szoba, nappali, konyha, fürdő-wc, külön wc, erkély. www.balatonalmadiingatlanok.hu, www. csudijoingatlan.hu

Részletek

Eladó ingatlan, Balatonalmádi -

B.almádiban nappali + 4 szobás, medencés lakóház kocsibeállóval kiadó

Balatonalmádi kedvelt kertvárosi részén eladó ez a nappali + 4 hálószobás, medencés lakóház. Minden megtalálható az ingatlanon belül, amire a praktikum, a kényelem és pihenés szempontjából szükség van: élhető, nagy terek, esztétikus kialakítás, fedett medence, kerti tároló, kocsibeálló, stb. Bolt, buszmegálló, iskola kb. 1 km távolságra található. A Balaton kb. 2 km távolságra van. www.balatonalmadiingatlanok.hu

Részletek


Eladó ingatlanjaink - Balatonalmádi

Eladó ingatlan, Balatonalmádi - balatonalmádi ingatlanok

78 m2-es lakás Balatonalmádi belvárosában eladó

Balatonalmádi belvárosában, 200m-re a Balatontól, négyes társasházban, igényesen felújított 78 m2-es lakás eladó. www.csudijoingatlan.hu, www.balatonalmadiingatlanok.hu

Részletek

Eladó ingatlan, Balatonalmádi -

Balatonalmádiban belvárosi lakás kiadó

Balatonalmádiban hosszútávra kiadó, balatoni panorámás, családi ház első emelete, 3 szoba, nappali, konyha, fürdő-wc, külön wc, erkély. www.balatonalmadiingatlanok.hu, www. csudijoingatlan.hu

Részletek


Eladó ingatlan Balatonalmádi - kereső

-
-

Balatonalmádi

Eladó balatonalmádi ingatlanok, panorámás házak, lakások, vízparti nyaralók, üdülők, telkek választéka Balatonalmádiban

Amit érdemes tudni Balatonalmádiról és a környékről, avagy miért éri meg balaatonalmádi ingatlant vásárolni?


Balatonalmádi látkép

Balatonalmádi a Balaton keleti medencéjében fekszik, a víz felé nyitottan, nyugati és északi oldalról dombokkal övezve, melyek megóvják a települést az uralkodó szelektől és a Balaton víztömegével együtt mediterrán jellegű klímát teremtenek. A mára több mint 10000 lakosú település 1999-ben kapott városi rangot, 2013. január 1-től pedig Balatonalmádi járás székhelye. Megközelítése a 71-es főúton illetve a Tapolca-Budapest vasútvonalon lehetséges. Az M7-es autópálya 20 km-re van a várostól, ami a 2009-ben átadott 710-es elkerülő úttal 15 perc alatt elérhető. Emiatt a település kocsival, autóbusszal és vonattal is könnyen elérhető. Autóbusz menetrend: www.menetrendek.hu, vonat menetrend: www.elvira.hu


Balatonalmádi vasútállomás

A mai város négy településrész: Vörösberény, Almádi, Káptalanfüred és Budatava összefonódásából fejlődött ki. A város részletes történetét itt olvashatja: https://www.balatonalmadi.hu/kultura/varostortenet/

A település a térség egyik olyan meghatározó középvárosa, ami komoly fejlődési potenciállal rendelkezik. Balatonalmádi városközpontjával és parkjaival, strandjaival, szállodáival történetileg is a tradicionális balatoni vízparti nyaralóhelyek közé illeszkedik. Fő bevételi forrása a turizmus, de a környező településeken kisebb nagyobb ipari, kereskedelmi cégek is megtelepedtek. Tehát érdemes balatonalmádi ingatlant vásárolni. www.balatonalmadiingatlanok.hu

Miért érdemes itt ingatlant vásárolni?

A megyeszékhely, Veszprém mindössze 13 km távolságra fekszik. Nem távolság oda munkába, iskolába, szórakozni, bevásárolni járni. A városról minden információt megtalál a www.veszprem.hu honlapon. Szórakozás, munka, iskola a  közelben, tehát megéri balatonalmádi ingatlant vásárolni. www.balatonalmadiingatlanok.hu


Veszprém látképe (vár)

A település két óvodával, két általános iskolával, egy középiskolával és egy zeneiskolával rendelkezik. Az iskolákról a https://www.balatonalmadi.hu/onkormanyzat/intezmenyek/  oldalon tájékozódhat. Gyerekekkel is érdemes balatonalmádi ingatlant vásárolni. www.balatonalmadiingatlanok.hu

 Vörösberényi Általános Iskola www.vorosberenyiiskola.hu

A városban korszerű Egészségház működik, ahol az alap egészségügyi ellátások, vizsgálatok elérhetők. Erről a https://www.balatonalmadi.hu/egeszsegugy/ oldalon minden információt megtalál. A bonyolultabb beavatkozást, vizsgálatot igénylő ellátást pedig a közeli veszprémi kórházban kapja meg az erre rászoruló. Információ: www.vmkorhaz.hu Újabb ok, hogy balatonalmádi ingalant vásároljon. www.balatonalmadiingatlanok.hu


Egészségház Balatonalmádi

A város három önkormányzati stranddal rendelkezik. Ezekből kettő már szépen felújított, a budatavai felújítása is szervezés alatt van. Részleteket itt https://balaton-almadi.hu/elmenyek/strandok/ olvashat róluk. Szép, gondozott strandok, megéri nyaralónak is balatonalmádi ingatlant vásárolni. www.balatonalmadiingatlanok.hu


 Wesselényi Strand

A környéken remek túrázási lehetőségek vannak. Pl: Vörös Homokkő Tanösvény, Köcsi-tó tanösvény, Remete-forrás, Csere-hegyi kilátó. Részletek https://balaton-almadi.hu/elmenyek/turazas/ oldalon találhatók. Remek kiránduló helyek, túraútvonalak saját balatonalmádi ingatlanából indulva. www.balatonalmadiingatlanok.hu


Óváry-kilátó, Vöröshomokkő Tanösvény

Számos sportolási lehetőséget megtalál a városban és a környékén. A vitorlázás mellett remek horgászhelyek találhatók. A horgászi lehetőségekről

bővebben a http://adatbazis.balatonihal.hu/ oldalon olvashat. A tenisznek is nagy hagyománya van a településen. A Szent Erzsébet ligetben

található kivilágított teniszpályák tavasztól őszig fogadják a sportolni vágyókat. www.almaditenisz.hu A tavat körülvevő kerékpárúton megkerülhető

a Balaton, illetve rövidebb szakaszokon is gyönyörködhetnek a környék és a tó látványában. Teljes szakaszában szervízpontok és kölcsönzési

lehetőségek érhetők el. Részletek a www.balatonbike.hu weblapon olvashatók. A városban található kölcsönző elérhetősége: www.rentabike.hu

Hajóval vagy kerékpáron, sokkal előnyösebb kipihenten, balatonalmádi ingatlanából indulva. www.balatonalmadiingatlanok.hu


A környék szépségét lóháton élvezheti a lókedvelő közönség, erre több lovastanyán is lehetőség nyílik: www.kokolovastanya.hu és www.szentesifarm.hu

A balatoni személyhajózás lehetőségeiről a www.balatonihajozas.hu honlapon megtalál minden információt. 


A település kulturális életét a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár illetve a helyi turisztikai egyesület szervezet. Tavasztól őszig számos már hagyománnyal rendelkező fesztivál, program kerül megrendezésre. Ezekről a kulturális központ honlapján tájékozódhat: www.pkk.hu

Ha balatonalmádi ingatlannal rendelkezik, remek programokon vehet részt. www.balatonalmadiingatlanok.hu


Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár

A város nevezetességei:

 

Vörösberényi erődtemplom


Szent-Ignác templom


Szent Imre templom és Szent Jobb kápolna


Szent Erzsébet liget (Öregpark)

A szomszédos településen, Balatonfűzfőn remek szórakozási, sportolási lehetőség az uszoda és a Balatonibob Szabadidőpark, ahol 2 bobpálya, különböző nehézségű kötélpályák, mászótorony, íjászat, ingyenes szabadtéri gyermekjátszótér és sporteszközök állnak a látogatók rendelkezésére. További információk és részletek: www.balatonibob.hu, www. serpakalandpark.hu, illetve a http://www.balatonfuzfo.hu/turizmus/balaton-uszoda oldalakon. A sok program után jól esik a pihenés balatonalmádi ingatlanában. www.balatonalmadiingatlanok.hu

Balatoni Bob

Balatonalmádi egy élhető, csendes kisváros, mely fokozatosan fejlődik. Az állandó lakosok száma már meghaladta a 10000 főt. A környékben számos munkalehetőség van, jó az egészségügyi ellátás, az oktatás is megoldott, minden adott ahhoz, hogy itt telepedjen le, itt vásároljon nyaralót. Ehhez tudunk segítséget nyújtani, nézzen körül ingatlankínálatunkban. Ha van eladó balatonalmádi ingatlana, örömmel veszem megkeresését, rugalmas, korrekt feltételekkel várom. www.balatonalmadiingatlanok.hu

Más településen keres Balaton környéki eladó ingatlant?

Válasszon az alábbi listából: